
Kalocsai Dumaszínház
Hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend egy nevettető műfaj a stand-up comedy. Az előadó díszlet és partner nélkül egy szál mikrofonnal a kezében, előre megírt kész szerep nélkül varázsol mosolyt a publikum orcájára.
A Dumaszínház társulatának számos nevettetőjét hozzuk el Kalocsára, akik között több a televízióból, rádiókabaréból és humorfesztiválról ismerős előadó is van.
A kalocsai közönségnek talán nem ismeretlen a fogalom, hiszen a városba a mi meghívásunkra - a Korona FM100 születésnapjára - érkezett először Kovács András Péter (KAP) és Beliczay Balázs is.
A Kalocsai Dumaszínház első előadására 2009. február 20-án került sor a Kalocsai Színházban, ahol fellépett Szupkay Viktor, Benk Dénes és Lorán Barnabás "Trabarna" (a közönségtalálkozó képei és néhány a stúdióban készült fotó hamarosan elérhető a honlapon). Erre az előadásra a hirdetés kezdete után pár nappal az összes jegy elkelt, és hatalmas sikert arattak a vendégeink - köszönjük a nagyszerű közönségnek!
Jó lesz belehúzni, mert az áprilisi dumaszínházra is nagy az érdeklődés!
A következő előadás: 2009. április 17. 20 óra, Kalocsai Dumaszínház
Kiss Ádám - Hajdú Balázs
(Mogács Dániel lemondta a fellépést, így jelentős "Kiss Ádám - túladagolás" várható!)
Az előadásra minden jegy elkelt, de...
Kiss Ádám:
Szerencsi származású, pomázi lakos. Hitvallása szerint, amely a szerencsi csokigyár szlogenjére megdöbbentően hasonlít: AZ élethez kell egy szerencsi Kiss. Külkereskedelmi főiskolai hallgató, általában évnyitón és évzárón elájul, de ennek ellenére a színpadi szereplés minden álma. A Magyar Rádió 5. Humorfesztiválján a Magyar Rádió dijának nyertese.
www.kissadam.hu
Hajdú Balázs:
A szentesi humormaffia legfiatalabb tagja, az alternatív humor képviselője. Sokféle sportot kipróbált, énekelt együttesben, szabadidejében szívesen etet madarakat, kisebb bogarakat. Élete nagy álma, hogy befejezze azt a könyvet, amit még el sem kezdett írni.
Kovács András Péter:
Az adót mindig rendesen megfizeti, rendezvényről sose késik, az ebédet az utolsó szemig megeszi, naponta háromszor fogat mos, nem iszik, nem dohányzik, a kávét is mérsékelten fogyasztja. Az iskolában mindig ötös volt, hittanból és latinból többször dícséretet is kapott, summa cum laude végezte az egyetemet, tizenöt éves kora óta nem puskázott. Két kilónál több súlyfelesleg sosincs rajta, megáll a sárgánál, türelmes a pénztárosnővel. Hát élet ez?
Beliczai Balázs:
Humorista, megaceleb. Magyarország egyik piacvezető stand-up komikusa. Több mint 55 híres ember hangján tud köhögni. Mindig élőben lép fel. Kedvelt témái: iskola, politika, sajtó, amiről sose beszél: géz, muflonok, Nietzsche. Hivatalos honlapja oázis a világháló sivatagában.
www.beliczai.hu
Szupkay Viktor:
Önként vállalja, hogy amatőr fellépő, de profi alkoholista. A súlyponti kocsmarendszer élharcosa, az "Ország Torka" cím várományosa a szerinte hamarosan induló Megakorty versenyben. Előadásaiban többek között kifejti, milyen veszélyeket rejt, ha egy urológus vizsgálat előtt látta a Zorró legendáját, milyen légzéstechnika a szondajóga és hogyan vegyüljünk el óvodai farsangon, szégyenmaszkban!
www.szupkay.hu
Lorán Barnabás:
Lorán Barnabás, ismertebb nevén Trabarna a belsőégésű motorok hangjára specializálta magát, amelyeket életképekbe illeszt. A népnyelvben Hutyutyuként élő csillag, a Magyar Rádió Humorfesztiváljának egyik győztese, az Esti Showder többszörös fellépője.
www.trabarna.hu
Benk Dénes:
A gépészmérnök külső humoristát takar. Olyan jelentős kérdéseket vizsgál a színpadon, mint például mit is csinál egy hentesmenedzser, milyen perspektívák rejlenek az orrszőrben és mi a leglassabb, ember által végezhető mozgás. A Magyar Rádió 5. Humorfesztiváljának döntőse.
Jegyek korlátozott számban kaphatók a Kalocsa Gold Tours utazási irodában
Jegyrendelés és információ: 70/334-90-12